Alapítványunk neve

Különös ujjongás volt bennünk, amikor felfogtuk, hogy a Szentlélek nagy feladatra hívott meg minket. Mindenben igyekeztünk méltó eszköznek bizonyulni. Fel sem merült bennünk, hogy ezt nem lehet megcsinálni, bár helyben elég sokan próbálták a nehézségekkel kedvünket szegni. De ez is javunkra vált: nem vághattunk bele meggondolatlanul.

Tájékoztattuk Berszán Lajos atyát, Gyimesfelsőlok plébánosát, hogy milyen szándék munkál bennünk, s kérdeztük, volna-e valahol egy telek, ahová meg lehetne építeni ezt a házat. Ő is örömmel kapcsolódott tervünkhöz, és elmondta, hogy van a plébániájának egy alkalmas telke, ahová jól elférne egy épület. Menjünk, nézzük meg!

Amikor 1992 augusztusában Haranghy Sándorral megérkeztünk Gyimesfelsőlokra, éppen árvíz volt. A Tatros sem bírta elszállítani a hegyekből lezúduló csapadékot, az ár kerítéseket döntött ki, a mélyebben fekvő falurészeket a főúton átzuhogva elöntötte a víz, a kutakat sem lehetett használni. A főút is vízben állt, csak a villanyoszlopokból lehetett következtetni merre is vezet. Hallottuk, hogy előző nap egy asszony a sulykoló padját akarta kimenteni az áradatból, de elragadta a víz, és megfulladt. Ilyen időben már-már úgy látszott, hiába jöttünk. De a plébános úr tudta, hol alacsonyabb a víz, szépen átirányított minket a túloldalra, és ott, a templomdomb alatt, a temető bejáratával szemben, az Ugra pataka és a vasúti töltés között egy jókora üres terület mutatott, amelyen a telket ajándékozó család síremléke állt. Valaha malom állt ezen a helyen, de arra már csak a legöregebbek emlékeztek. Akkor még nem tudtuk, hogy a gyep és a talajréteg alatt kemény és vastag betontömb, valóságos szikla húzódik. A környéken most mindenütt állt a víz, de erről a telekről viszonylag jól elvezette az áradatot az Ugra két ága.

Ez a rendkívüli időjárás igazolta, hogy jó neve lesz alapítványunknak az evangéliumokból ismert Sziklára Épített Ház. Szent Lukács evangélista így írja le Jézus tanítását:

Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat és tettekre is váltja. Hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, árja rázúdult a házra, de nem tudta összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül a puszta földre építette, Mikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt és romhalmazzá vált. (6,46-49)

Persze, az evangéliumi szakaszból választott név számunkra inkább jelképes értelme miatt volt fontos: a szikla = Krisztus! Tudtuk, hogy Trianon óta, de különösen a II. világháborút követően megalázott helyzetben, elnyomásban él az egyre fogyatkozó erdélyi magyarság. A román politika a rendszerváltást követően ugyanúgy rettegett attól, hogy a magyarok előbb-utóbb a régi állapotok visszaállítását fogják követelni, mint a kommunista időkben, ezért mindent megtett, hogy a meghamisított történelem szellemében nevelkedjenek az újabb nemzedékek, és eszükbe se jusson „Erdély aranykora”, de még Észak-Erdély visszacsatolása sem. Ennek érdekében a magyarság nemzeti összetartozásának tudatát próbálta a politika gyengíteni, így ahol csak tudták, gátolták vallási, nyelvi, kulturális, képzési szabadságot, és akadályozták az anyaországi kapcsolatokat. Az erdélyi magyarság nemzeti létének veszélyhelyzetét a hetvenes évek óta már nemcsak titkon terjedő szépirodalomból és a néprajzi gyűjtésekből lehetett megismerni, hanem – a sokféle korlátozás ellenére -- személyesen is tapasztalhattuk. Minden akadály ellenére egyre többen ismertünk magyarságunk értékeire Erdélyben, és megbecsüléssel, részvéttel, olykor családi-szakmai segítséggel követtük küzdelmüket az évezredes történelmet meghamisító, újkori román nacionalizmussal szemben. Ugyanakkor Nyugat felől is viharok támadták az erdélyi magyarságot. Olykor még az anyaországból is! Megindult a magyarság elvándorlása Erdélyből. Debrecenben a nyolcvanas évek végén azok is megismerhették az Erdélyből, vagy inkább a Partiumból menekülők problémáit, akik előtte nem jártak kint. A gyimesi és moldvai csángók még rosszabb helyzetben voltak, hiszen ők a magyar nyelvterület keleti határvidékén éltek, és szegénységük miatt még a székelyek is lenézték őket.

Az erősen románosodó moldvai csángók közelében élve a Gyimesek népe is bőrén érezte a veszélyt, és úgy láttuk, a védekezéshez segítségre van szükségük: önértékük felfedezése, katolikus magyar identitásuk erősítése bátoríthatja majd a közelükben élő moldvai csángókat is. Ehhez pedig megbecsülő magyar-magyar kapcsolatokra van szükség, amihez a rendszerváltás legalább a lehetőséget megadta. Ezért egészítettük ki alapítványunk nevét ezzel a néhány szóval: „csángó-magyar lelki közösség”. Így lett alapítványunk hivatalosan bejegyzett neve: Sziklára Épített Ház – csángó-magyar lelki közösség – Alapítvány.

Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy minél többen felismerjék az anyaországban és a nyugati magyarság körében azt, hogy „minden magyar felelős minden magyarért.” Nemcsak mi, akik Magyarországon vagy valahol a nagyvilágban élünk, segíthetünk a csángóknak, hanem ők is segítenek rajtunk, példájuk alapján újragondolhatjuk a természethez, a közösséghez, a hithez, a vallásgyakorlathoz, a népi kultúrához való viszonyunkat. Bizony, máig sokat tanulunk tőlük!

Az iskola neve

1993 pünkösdjén Bálint Lajos érsek áldotta meg a Sziklára Épített Ház alapkövét. Ekkor még zarándokházként, közösségi házként gondoltuk el az épület jövőjét. Egy év múlva, amikor már látszott, hogy valóban megvalósul a ház, Berszán Lajos atya, Gyimesfelsőlok akkori plébánosa, a helyi igények ismeretében és egy magyarországi cserkészvezető (Németh István) tanácsára úgy döntött, hogy az épület jobb kihasználása érdekében katolikus középiskolát alapít, amely az ekkor már épülő Sziklára Épített Házban fog működni. A megyei tanfelügyelő, Beder Tibor nagy segítségére volt az ügynek, így 1994 szeptemberében egyetlen osztállyal egy szükségtanteremben meg is kezdte működését a líceum.

Az alapítást Erdély első érseke, Bálint Lajos nemcsak felkarolta és jóváhagyta, hanem az iskola „keresztapaságát” is vállalta: ő nevezte el Árpád-házi Szent Erzsébetről a líceumot, s élete végéig szerető pártfogásával segítette működését.

A Sziklára Épített Házat fokozatosan vette birtokba az iskola, és mára már ki is nőtte. Ma már egy oktatási épület is áll, korszerű tornateremmel, és rövidesen egy új diákotthon is épül hozzá. Néhány külterületi iskolájával együtt óvodától érettségiig neveli a keresztény magyar jövőt a Sziklára Épített Ház, s a belőle sarjadó Szent Erzsébet Iskolaközpont.

Mára a magyarság megmaradásának jelképe és valósága lett ez a hely. Nem homokra, hanem a Sziklára épült.